VÁLLALAT

A Beretta több mint negyven éve a lakossági fűtés szakértője.

Kiváló minőség és újító szellem már a kezdetektől – a világ több millió otthonának komfortjáért.


EXCELLENCE (KIVÁLÓSÁG)

Vállalati küldetésünk az általunk vallott értékeken alapul. A lakossági fűtés területén az évek során megszerzett magas szintű tudásunk világszerte ismert márkává tette a Berettát. Alapvető erősségünk napjainkban – ahogy a kezdetekkor is – tevékenységeink tökéletesre fejlesztésének igénye; ez termékeink és szolgáltatásaink folyamatos figyelemmel kísérésében teljesedik ki.


Kiválóság.

Termékeinknél és szolgáltatásainknál egyaránt. Mindig maximálisan odafigyelünk ügyfeleinkre annak érdekében, hogy minden igényt a legjobban szolgálhassunk ki.

Specializáció.

Már a kezdetektől fogva a lakossági fűtésre koncentrálunk,
mert a szakértelem csak nagyfokú odafigyeléssel szerezhető meg.

Innováció.

Nemcsak az újítások kedvéért, hanem azért is, hogy elébe mehessünk az igényeknek, és – egyidejűleg kiváló megbízhatóságot és komfortot biztosítva – a legjobb hatásfokot érhessük el.

Szervezet.

Megállás nélkül fejlődünk, hogy képesek legyünk
megfelelni napjaink folyamatosan
változó piaci igényeinek.

Amellett, hogy az újításokra és a minőségre koncentrálunk és ezekbe fektetünk be, már a kezdetektől állhatatosan fejlesztjük szervezeti felépítésünket is, mivel csak így tudunk alkalmazkodni a piacok rendre változó kihívásaihoz.
A piaci igények fejlődésének mielőbbi felismerése, valamint a környezetünk megőrzése és védelme iránti folyamatos és határozott elkötelezettségünk biztosítása érdekében tevékenységeink tökéletesre fejlesztésének igénye továbbra is fennáll.

RESIDENTIAL (LAKOSSÁGI FŰTÉS)

A Beretta küldetése: a lakossági fűtési rendszerek szakértőjeként lenni jelen a piacon.



Mindig is kivételes képességekkel rendelkeztünk a változások felismerésére és az ezekből fakadó kihívások megválaszolására, és a lakásfűtési ágazat vezető márkájaként folyamatosan a szakmaiságra helyezzük a hangsúlyt. A telepítési követelmények kielégítése érdekében a Beretta a kis- és közepes vállalkozások számára is teljes termékcsaládot fejlesztett ki az új és felújítandó épületekhez egyaránt.
A lakásfűtést továbbra is központi területként kezelve termékválasztékunk egyre inkább olyan új technológiákkal bővül, amelyek még magasabb energiahatékonyságot tesznek lehetővé több (elsősorban megújuló) energiaforrás intelligens bevonásával.
A Beretta a saját gyáraiban eddig 9 milliónál is több kazánt gyártott; ezekből több mint 3 millió az olasz piacon talált gazdára.

EFFICIENCY (HATÉKONYSÁG)

  Értékesítés előtti szolgáltatások. Alapos szakértelemmel rendelkező értékesítéstámogató csapatunk világszerte – a teljes termékválasztékra vonatkozóan – ellátja információkkal értékesítési partnereinket és kirendeltségeinket, így azok helyileg támogathatják a mérnököket, építészeket, tervezőket és fejlesztőket a legjobb megoldás kiválasztásában – figyelembe véve a legjobb hatásfokot és komfortot.


Lakossági megoldások. A Beretta fő termékcsaládjait kondenzációs és hagyományos fali és álló gázkazánok, gázüzemű vízmelegítők, különböző energiaforrások intelligens integrálását lehetővé tevő hibrid rendszerek, napkollektorok és hőszivattyúk, valamint kiegészítő elemek (például hidraulikus váltók, használatimelegvíz-tárolók és hőszabályozók) képezik. Ez olyan átfogó termékválaszték, amely a folyamatos fejlesztések révén követi a felhasználási igények változását.
Rendszerek. A Beretta átfogó termékválasztékkal, a hatékonyság, a megbízhatóság és a teljesítmény szempontjából csúcsminőségű rendszermegoldásokkal gondoskodik a legkülönfélébb telepítési igények kielégítéséről. A Beretta a bel- és kültéri telepítésű, nagy teljesítményű megoldásoktól az önálló és kaszkád alkalmazásokon át a megújuló (napkollektoros és hőszivattyús) energiaforrások használatáig széles választékkal áll ügyfeleink rendelkezésére.


Értékesítés utáni szolgáltatások. A Beretta kiterjedt szervizhálózattal rendelkezik Olaszország-szerte: vállalatunk több mint 500 szerződéses műszaki szervizközponton keresztül nyújt támogatást. Ezeket a központokat szigorú szempontok szerint választottuk ki, és a megkövetelt kiváló szolgáltatási minőség megtartása érdekében rendszeres felmérésekkel ellenőrizzük munkájukat.
A nemzetközi piacokon működő kirendeltségeink és értékesítési partnereink helyben nyújtott szakmai szolgáltatásait központi műszaki szervizszemélyzet támogatja. Bárhol is vásároljon Beretta-terméket a világon, mindig megtalálja a szükséges műszaki támogatást nyújtó helyi csapatot!
 

TECHNOLÓGIA

A jövőt így képzeljük: Mindig is kivételes képességekkel rendelkeztünk a változások felismerésére és a belőlük fakadó kihívások megválaszolására.

A múltbeli esetekből elég csak két példát említenünk: Olaszországban a Beretta gyártott először fali gázkazánt, és az Idra Meteo modellünk volt az első kifejezetten kültéri telepítésre szánt kazán. Fejlődésünk során fokozottan figyelünk a környezet megóvására, továbbra is szem előtt tartva a kiváló minőséget és a legújabb technológiákat. Megoldásainkban célunk a minél nagyobb energiahatékonyság és a legnagyobb komfort elérése, amit a különböző energiaforrások intelligens kombinálásával támogatunk.


Everest projekt. A Beretta napkollektoros fűtésrendszert épített ki 5050 méteres magasságban. Az 1994-ben induló Everest projekttel a Beretta több mint húsz évre – különböző fázisok megvalósításával – elkötelezte magát a technológia és a környezetvédelem mellett: a „Made in Italy” címke igazi technológiai és fenntarthatósági sikertörténetté vált.
A Beretta telepítési és felügyeleti szerződést kötött a „Piramis az Everesten” néven ismertté vált laboratóriumot, illetve obszervatóriumot kezelő Ev-K2-CNR bizottsággal a tengerszint fölött 5050 méteres magasságban, a Csomolungma (Mount Everest) lábánál elterülő Sagarmatha Nemzeti Parkban lévő épület energiaigényének fedezésére szolgáló napkollektoros fűtési rendszer kialakítására. A „Piramis laboratórium”, amelyet a Nepáli Tudományos és Technológiai Akadémiával együttműködő Ev-K2-CNR bizottság kezel, egyedülálló helyet biztosít az ilyen magasságokban végzett tudományos kutatásoknak.
Az Ev-K2-CNR bizottság közvetlenül kereste meg az ágazat technológiailag vezető márkájának számító Berettát, hogy segítsen a kutatólaboratórium komfortfokozatának növelésében és környezetkárosító hatásainak minimalizálásában.
Ez a projekt és megvalósítása a környezetvédelem melletti komoly elkötelezettséget jelentett számunkra: a megújuló energiák kizárólagos használata a széles körű fenntarthatóság koncepciójával karöltve fenntartható kutatást, fenntartható technológiát és fenntartható struktúrákat eredményezett.


TERÜLET

Beretta (Olaszország)

Lecco: Kutató- és fejlesztőközpont, „Ateneo” oktatóközpont, több mint 500 szerződéses szervizközpont országszerte

Beretta International

Kirendeltségek:
- Kína (Peking)
- Lengyelország (Toruń)
- Románia (Bukarest)
- Spanyolország (Barcelona)
Értékesítési partnerek és OEM-ügyfelek az összes kontinensen, több mint 50 országban.

Gyártóüzemek

- Olaszország (Morbegno)
- Lengyelország (Toruń)

A Beretta ügyfélközpontú szemléletmódja szakértők világméretű hálózatában testesül meg – így képviselni tudjuk legfontosabb értékeinket: az elérhetőséget, a szakértelmet és a professzionalizmust.
A Beretta – az első fali gázkazán gyártása óta eltelt több mint 40 év alatt – napjainkra a technológia és a minőség zászlóvivőjeként az otthoni komfortmegoldások világszerte ismert márkájává nőtte ki magát. A Beretta termékei a kirendeltségeinken, értékesítési partnereinken és OEM-ügyfeleinken keresztül az összes kontinensen, több mint 30 országban elérhetők.

Ezek a kiválóan strukturált és hatékony értékesítési hálózatba szervezett Beretta-kirendeltségek és értékesítési partnerek biztosítják az alábbiakat:

Minőségi, helyben nyújtott szolgáltatások és szerviz.
A szerelők és tervezők Beretta-termékekkel való megismerkedését lehetővé tevő, illetve a gyors és egyszerű telepítést és javítást elősegítő, helyileg szervezett műszaki tanfolyamok.
Eredeti pótalkatrészek és kiegészítők..

ATTENTION TO ENVIRONMENT

A két nagyobb csoportra – központi fűtésre és használatimelegvíz-készítésre – felosztott energiahatékonysági osztályok valamennyi vonatkozó berendezésre nézve azonosak, így a végfelhasználó valós összehasonlítást tehet az egyes termékek között. A különböző termékekből összeállított rendszerek összehasonlítása is lehetséges, mivel az irányelv ugyanekkortól (2015. 09. 26.) a rendszerek címkézését is előírja. A következő években sor kerül a termék- és rendszercímkék felülvizsgálatára, az alacsony hatásfokú energiaosztályok pedig megszűnnek.
Az érintett országok az egyhangúlag elfogadott célt „20-20-20” formában határozták meg: 2020-ra az Európai Unióban 20%-kal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, 20%-kal kell növelni a megújuló energiaforrások felhasználását, és 20%-kal kell csökkenteni az átfogó energiafogyasztást – többek között – az elektromos háztartási és légkondicionáló, valamint használatimelegvíz-készítő berendezések optimalizálásával.